32.Fejezet: Árnyékban A Fény

-Mira!-Termett előttem Embry.-Ne merd bántani...

-Fogd be korcs...-Húzódott gúnyos mosolyra a szörnyeteg szája, majd egy számomra láthatatlan mozdulattal megragadta Embry karját és hatalmas csattanással a falnak csapta.

Ekkor indult meg Edward és ugyanebben a pillanatban termett Mira mellett Justin is, akinek arany színű szemei helyett most vérvörös szemek meredtek rám...

-Justin...-Leheltem.-Ez nem te vagy.-Ráztam a fejem.

-Ami volt elmúlt, Kelly...Most a jelen számít és a jövő, amit Mira-val fogunk tölteni...Cullen-ék nélkül, a korcsok nélkül és...Nélküled.-Mosolygott fagyosan.

Mindenki ott állt a nappaliban...És mindenki szeme ránk tapadt...

Justint ekkor oldalról elsodorta egy szürke árny, én meg kihasználva Mira figyelmetlenségét hátra ugrottam, be a kanapé mögé, hogy a vámpír barátaim lefogják, s majd...Megöljék Mira-t...

Gyors, láthatatlan mozdulatok sokaságával minden csata kikerült a hátsó kertbe...Kirohantam én is...Meglepő, de nem is Mira miatt, hanem Embry és Cullen-ék miatt aggódtam.Az sem érdekelt volna, hogy megölnek vagy sem, csak a barátaimnak és a szerelmemnek ne essen semmi baja!

A következő pillanatban Mira már nem volt sehol, Justin viszont még mindig az én farkasommal küzdött és úgy látszott...A vérszívó szörny maradt felül...

Justin egy könnyed mozdulattal fogta a hatalmas szürke farkast és az erdő széli vastag törzsű fenyőhöz vágta, ami hangos reccsenéssel adta meg magát...

-Embry!!!-Üvöltöttem, majd elindultam úgy ahogy a lábam bírta...Három fát tört ki...Mire oda értem Carlaisle már az eszméletlen fiú mellett feküdt, akit egy takaró takart...

-Embry...-Térdeltem le mellé, majd megfogtam a kezét...-Carlaisle, mi van vele?!

-Nyugodj meg...-Húzott hátrébb Jasper.

-Csak elájult...-Felelte az orvos.

-Nem csodálom...-Mondta Emett, majd az apja bólintására felkapta Embryt erős karjaiba és egy szempillantás alatt a házhoz ért vele...

...

Eltelt fél óra és sehol semmi...Mira és Justin felszívódott, a srácok és a falka még a szagukat sem érzik...Embry pedig még mindig Carlaisle vizsgálójában van...

-Nyugi, Kelly...-Ölelt meg Alice.-Embry erős srác.Túl fogja élni...Holnap már itt fog szaladgálni körülötted.-Mosolygott rám kedvesen.

Már épp megszólaltam volna, mikor Carlaisle megjelent...Azonnal felpattantam...

-Jól van...Csak eltört a karja.-Szólalt meg a doki nyugtalanságom láttán.-Az meg már...Holnap estére rendbe is jön.

-Ahh...-Fújtam ki a levegőt.

-Rólad kérdezett...Hogy jól vagy-e.-Mosolygott rám.-Ébren van...

-Bemegyek hozzá.-Mondtam, majd be is mentem...

-Hé...-Nyitottam be, majd beléptem és az ajtót is becsuktam...-Hogy vagy?-Léptem az ágyához.

-Megmaradok.-Felelte egyhangúan.-És Te?!Nincs semmi bajod?-Pillantott rám.

-Nem, nincs...-Ráztam meg fejem, majd megfogtam a kezét.-Megmentettél.-Mosolyogtam rá.-Köszönöm.

-Nincs mit megköszönnöd, Kelly!...Bármit megtennék érted.-Hajtotta le a fejét.

-Hihetetlen, hogy úgy kell rájönnöm...Mennyire is szeretlek, hogy majdnem az...Életedbe került...-Sóhajtottam, majd keserű mosoly jelent meg az arcomon.

-Szóval...Szeretsz?...-Kérdezte félénken.

-Jobban mint bármi, bárki mást...-Öleltem meg.-Nem tudom mit tettem volna ha...Elveszítenélek...-Súgtam a fülébe.

-Sajnálom amiket mondtam, amiket tettem...Nem kellett volna így felhúznom magam, hiszen jogosan voltál rám dühös...Soha nem gondoltam volna, hogy ennyire...Összeveszünk egy ilyen dolog miatt.-Mosolygott rám.

-De...Azért valljuk meg...Vicces volt, amikor Jared nyakon öntötte Mira-t...-Vigyorogtam huncutul, mire Embry felnevetett és ismét megölelt...

Erre az ölelésre, erre a nevetésre vártam egy hónapig...Hogy tudtam én élni nélküle?!

-Szeretlek Embry Call!-Suttogtam.

-Én is szeretlek, Kelly...-Felelte, majd megcsókolt...

31.Fejezet: Történések

Az érzések még mindig kavarogtak bennem.Sajnos innen tudtam...Nem álom volt az egész...Nem álom az életem.Ez a kő kemény valóság.Vámpírokkal és vérfarkasokkal...

Abban is biztos voltam hogy valahol feküdtem és valaki fogta a kezemet is...

Aztán kezdtek vissza térni az emlékek.Mira vámpír lett...Justin által.Embry...Visszatért.Embry!!!

Nyöszörgés jött ki a szavak helyett...

-Sss...-Hallottam meg egy lágy hangot magam mellől.-Nyugodj meg, Kelly...Maradj nyugton...-Simogatta meg a kezem.Egy forró kezet érzékeltem...A szívem pedig feljajdult...Ő az.Itt ül mellettem és a kezemet fogja...

-Embry...-Nyitottam ki lassan a szemeimet.Minden homályos volt...Pislogtam néhányat, hogy tisztuljon a látásom...Embry tényleg itt ült mellettem.Arca sápadt és nyúzott volt...Ezek mellett nagyon aggódott.Látszott rajta...

-Hagyj békén.-Húztam el a kezem.

-Kelly...-Lépett be Carlaisle.-Jól érzed magad?-Lépett az ágy mellé.

-Többé, kevésbé.-Pillantottam Embry-re.-De amúgy...Rendben vagyok.

-Oké...-Sóhajtott Embry.-Értettem a nem éppen gyenge célzásod...-Morogta, majd felállt és kiment...

-Nagyon aggódott érted.-Mondta Carlaisle, miközben a szekrényben kutatott, nekem háttal.

-Hogy oda ne rohanjak...-Húztam el a számat.

-Ugyan már, Kelly!Kinek akarsz hazudni?!-Fordult felém kedves, nyugtató mosollyal.-Még mindig szereted...Hisz' a Lenyomata vagy.-Sóhajtott.

-De ez nem azt jelenti, hogy elfelejtem azt amit velem tett...-Ültem ki az ágy szélére.-Nekem...Ehhez...Több idő kell.Nem tudom az egyik napról a másikra elfeledni a sérelmeimet.-Álltam fel.

-Egyik napról a másikra?!?!-Döbbent meg.-Eltelt több, mint egy hónap, mióta veszekedtek és külön vagytok.Meddig akarjátok még a "bántott-szerelmeseket" játszani?!-Kérdezte.-Van éppen elég gond...Mi lenne ha ezt elfelejtenétek, tiszta lappal kezdenétek és ez az ügy ki lenne pipálva?!És helyre lenne hozva.

-Tudod mit?!-Léptem az ajtóhoz.-Adj...Holnap délig...Gondolkodási időt.Addigra döntök és...Talán lehet erről szó.

-Megegyeztünk.-Bólintott.-Jól gondold át a lehetőségeket és a választást...-Mosolygott rám még utoljára, majd kimentem és becsuktam az ajtót...

Mikor lementem Alice épp dermedten állt a nappali közepén.Arany szín szemei úgy jártak mintha olvasna...

-Alice...-Szólaltam meg halkan.Ekkor Jasper és Edward is megjelent Alice mellett.

-Mira...-Szólalt meg Edward.-Ide fog jönni.-Pillantott rám.

-Tessék?!-Lépett be Embry meglepetten a nappaliba.-Mira ide jön?!És minek?!

-Jah hogy neked nem mondták el...-Horkantottam gúnyosan.-Mira vámpír lett.

-Penchi...-Szólalt meg halkan Alice.

-Pen...Mi?!-Kérdeztem értetlenül.

-Mira...Penchi...Lett?!-Sápadt el Jasper.(Na jó...Nem is, de ha ember lenne tuti elsápadt volna).

-Mi az a "Penchi"?!-Kérdeztem emelt hangon.

-Nem, Jasper...Nem Penchi lett.-Pillantott kedvesére Alice.-Hibrid.

-Szóval...-Nyelt nagyot Edward.-Hibrid lett...-Értetlen arckifejezésemet látva Embry folytatta:

-A Penchi a legősibb, démon szerű lény, ami alapjába véve is erősebb a vámpíroknál és a vérfarkasoknál.Az emberek lelkével és vérével táplálkoznak.Mira viszont...Hibrid lett.Ami annyit tesz, hogy...Egy vámpír is átváltoztatta, így még erősebb lett.Szóval vámpír és Penchi keveréke lett...Alakot tud változtatni.Fel tudja venni akárkinek a külsejét, csak arra a személyre kell gondolnia.És olyan lesz a hangja és a kinézete is...Sötétedés után szokták járni az utcákat...Vadásznak...Az árnyékban láthatatlanná tudnak válni.-Fejezte végül be a mesélést.

-Hú...-Nyeltem nagyot.-Érdekes, de én már meg sem lepődök ezen...-Mosolyodtam el keserűen.-Most...Most...Mit csináljunk?-Kérdeztem körbe pillantva.

Ekkor Alice-nek ismét látomása volt...

-Jus...tin...-Nyögte ki.-Ő...Nem...Ez...-Majd hirtelen felpattantak a szemei...

Mi van Justin-nal, Alice?!-Kérdeztem már-már hisztérikus hangon.

-Justin és...Mira...Lenyomatok lettek...Vagy mi...-Nyögte ki Edward.

-Lenyomatok...-Nyeltem nagyot, majd csak azt észleltem, hogy kivágódik a bejárati ajtó és egy smaragd szemű, ében hajú szépség áll előttem, aki nem volt más, mint Mira...

30.Fejezet: A Szörny

Azt se tudtam hol vagyok, vagy, hogy fiú, vagy lány vagyok-e egyáltalán...Az agyam kiürült és csak egy mondat dörömbölt odabent: Itt van Embry!!!

-Mi...Mit akarsz?!-Nyögtem ki nagy nehezen.

-Gyere, beszélgessünk...-Nyúlt a kezem felé, de én elrántottam.

-Nincs mit mondanom.-Feleltem, majd el akartam menni mellette, de megragadta a karomat...

-Kérlek...Beszéljük meg a dolgokat...-Nézett a szemembe könyörgően.

-Nincs arra szükségem, hogy ismét veszekedjünk, aztán meg lelépj, mondván: Mindenkinek így jó.-Mondtam gúnyosan.-Ugyan kinek lenne úgy jó?!Jah...Rajtad kívül persze.-Rántottam ki a karomat szorításából.-Már kezdtem ezzel megbékélni.Már kezdtem úgy felfogni a dolgokat, hogy oké, kezdek új lappal, adok esélyt az életnek.Erre jössz Te és tönkreteszel mindent!-Már szinte kiabáltam.És már látni sem láttam a könnyeim miatt.-Hát menny el!Ezt én mondom!Tényleg úgy lenne a legjobb!-Fejeztem be, majd elrohantam mellette...

-Kelly!Könyörgöm!!!-Kiáltott utánam, de nem törődtem vele...

Beültem a kocsimba és tőlem nem éppen megszokott sebességgel száguldottam ki a parkolóból.

Haza érve megpróbáltam nyugodtságot erőltetni, de nem ment...Mégis hogy verhetném át őket?!Jasper és Edward egyből éreznék, tudnák mi is történt ma...

Bementem a házba, ahol mindenki a nappaliban ült.

Mikor rám néztek megijedtem.Valami történt.Valami komoly dolog...

-Valami...Baj van?-Nyeltem nagyot.

-Kelly...-Sétált oda elém Alice.-Látomásom volt...

-Mi...Mit láttál, Alice?-Fogtam meg a lépcső korlátját (vész esetére).

-Elkéstünk...-Szólalt meg halkan Edward.

-Mi?!Tessék?!...Nem értem...-Néztem értetlenül.

-Mira...Átváltoztatták...-Mondta Carlaisle.-És...-A fiára, Edwardra nézett aki bólintott és mellettem termett, majd a vállamat átkarolta.

-Ne kímélj...-Mondtam határozottan.

-Justin...Szóval...Ő változtatta át.-Mondta Jasper.

A levegő a tüdőmben akadt, forgott velem a világ...

-Rosszul van...-Termett mellettem Jasper, majd Emett is.

Aztán megszűnt minden, csak a sötétség volt, én és a tudat, hogy az a vámpír akire az életemet is bíztam volna, a barátom...Aki...Embert ölt...

JUSTIN SZEMSZÖGE

Miután elköszöntem Kelly-től beültem a kocsimba és haza mentem...

Felmentem a szobámba...

Alig telt el fél óra és csengettek...Lementem ajtót nyitni.

-Na végre!-Jött be az a...Mra nevű, fekete hajú csaj mikor ajtót nyitottam...

-Öhm...Neked is szia!-Mosolyogtam rá.-Miben segíthetek?

-Te is tudod, ha Kelly elmondta az álmát...-Mosolygott vészjóslóan.

-Mi?!Milyen álom?Nem mondott semmit.-Mondtam.

-Tudom, hogy mi vagy...Hogy Embry és a falka micsoda...Farkasok és vámpírok, Justin...-Lépett előrébb.-Mindent tudok...-Súgta.Majd hátrébb lépett és a késtartóból kivett egy nagy kést...

-Mit csinálsz, Mira?!-Kérdeztem halkan.

-Változtass át...-Mondta.

-Mi?!...Ne-nem...-Vágtam rá.-Nem foglak megölni.

-Csak harapj meg...Nem nehéz...-Vágta meg a tenyerét, én meg megéreztem a vérének az illatát...

-Ne...Nem szabad...-Léptem hátrébb.

-Ugyan, Justin...Te is tudod...Csak egy kicsi harapás...Semmi több.-Lépett oda elém.-Gyerünk...-Nyújtotta a csuklóját.-Senki nem fogja megtudni...Nyugi...-Mosolyodott el.

Látta, hogy habozok, ezért a véres kezét a számra nyomta...A vért megéreztem a számban, az agyam pedig elborult...A méreg szinte ömlött a szervezetébe, mikor átharaptam a csuklóját...Halkan felsikkantott, de semmi több...

Miután végeztem elengedtem, ő pedig a földre rogyott és rángatózni kezdett...

Eltelt három óra, Mira pedig már mozdulatlanul feküdt a földön, én pedig a kanapén ültem előtte...

Aztán a lány, vagyis most már vámpír nagyot lélegezve, kapkodva a levegőt, zihálva felült...Majd fel is állt...

Össze zavarodtam...A szemei nem vérvörösek voltak, mint a többi újszülötté, nem...Mint a smaragd...Úgy ragyogott, s izzott a gyűlölettől...

-A szemed...-Álltam fel lassan.Rám mosolygott, a nemlétező szívem pedig nagyot dobbant...Tudtam...Megbélyegeződtem, Ő az...Akire vártam eddig.A szerelmem...

-Én mindig is tudtam, Justin...Ne ijedj meg...-Lépett oda elém, majd megfogva a kezem leült mellém.-Én egy *Penchi vagyok.

-Penchi?!Azok...Kihaltak...-Hebegtem.

-Nem...Csak nem mutatkozunk...-Simított végig az arcomon.-Holnap találkozunk, Justin...A terveim részese leszel...-Mondta, majd elsuhant...

Penchi:

Lelketlen, démon szerű szörnyek, amik az emberek lelkével, vérével táplálkoznak.Vámpírral keresztezve szinte legyőzhetetlen lények lesznek, a világ legerősebb szörnyetegei.

29.Fejezet: Új Nap

Eltelt két hét és semmi...Oké...Mától kezdve máshogy fogom fel a dolgokat.Az élet napos oldalát fogom nézni...Ha van egyáltalán számomra olyan...A nap süt, szép idő van...Suliba ugyan járok, de nem beszélek senkivel...Kivel teszek ilyenkor jót?!Hát magamnak nem az tuti...Még a tánc próbákra sem jártam el...Pedig megígértem Justin-nak...Igen...Ezt fogom csinálni.Táncolni fogok és elfelejtek mindent sebet, minden rémálmot amiért egyedül Ő a hibás!

Boldogan kipattantam az ágyamból és a szekrényemhez mentem.Hat óra húsz van...Csak ki tudok már valamit választani ebből a hatalmas ruhatárból...

-Kelly!!!-Röppent be Alice.-Láttam mindent!Láttam, hogy új elhatározásra jutottál!Ez csodás!Nagyon örülök!-Ölelgetett meg.-Ja...És azt fogod felvenni...Láttam.-Bökött egy kék blúzra.-Egy fehér csőszárúval és magas sarkúval.-Mosolyott, majd elsuhant és az említett darabokkal tért vissza.

-Köszönöm, Alice!Egy angyal vagy!-Adtam neki egy nagy cuppanósat, majd bemetem a fürdőbe.Felöltöztem, megcsináltam a hajam, a sminkem és mosolyogva léptem ki a fürdőből...

-Jéé...Veled meg mi történt?-Mosolygott rám Esme, mikor leértem a konyhába.

-Új életet kezdek...Emlékek nélkül.Embry Call-t már nem ismerem, sem Mirabella Jankins-t, sem az apámat...-Feleltem határozottan.

-Na ez már igen!-Rikkantotta Emett.-Már sajnos kezdtem megszokni a letargiás énedet, kislány!-Karolta át a vállamat.

-Na oké...De én megyek suliba!-Monstam, majd rohantam is kifelé a kocsimhoz...

A sulinál megállva mosolyogva szálltam ki...Igaz, a mosolyom hamis volt, de ezt csak én tudtam egyedül...

Mosolyogva pillantottam Justin felé aki felém tartott egy papírt lengetve kezében.

-Szia...Alice hívott...Örülök, hogy...Vissza tértél és nézd!-Nyújtotta át a papírt.-Kikérő mára, hogy tudjunk táncolni...-Mosolygott.

-Huh...Ezt...Ezt hogy intézted el?!-Kérdeztem meglepetten.

Köztudott, hogy a suli tanárai, főképp az igazgatónő nem szívesen ad kikérő igazolást...De Justin-nak még ez is megy...Megáll az eszem!

-Hát...Tudod...A vámpír sármommal...-Súgta a fülembe kuncogva.

-Oh igen...Az elmaradhatatlan része lehetett...-Ráztam a fejem mosolyogva.

Majd elindultunk kettesben a próbatermek felé.A szembe jövők, az udvaron és a folyosókon lévő emberek csodálkozva néztek rám...Főleg a lányok.De az Ő tekintetükben volt még irigység is...Rendesen.

Bementünk a próbaterembe és csak táncoltunk...Justin szerint tök jól ment már nekem, de én akkor is kínosan két-ballábasnak éreztem magam emellett a profi mellett...

-Mára elég lesz...-Mosolygott rám.-Már vége a hetedik órának is...És mindenki haza is ment.-Mondta.-Remek voltál!-Dícsért meg.

-Ja...Egy lúzerhez képest...-Húztam el a számat.

-Hát...Első alkalommal nem lesz belőled Michael Jackson.-Vigyorgott.

-Oké-okéé...-Sóhajtottam, majd leültem a padra.

-És...Egyébként semmi?-Ült le mellém.

-Mire célzol?!-Adtam a hülyét.Pedig tudtam...Teljesen tisztában voltam azzal, hogy mire kíváncsi.

-Embry...-Sóhajtott.

-Az ki?!Jah hogy ő...Már túlléptem!-Feleltem tettetett jókedvvel.

-Kelly...Ne nézz hülyének!Ismerlek már annyira, hogy tudjam, mikor hazudsz...Egy vámpírt nem verhetsz át!-Mosolygott rám kedvesen.

-Ahh...Ennyire feltűnő?-Mosolyodtam el szomorkásan.-Semmi...Nem jelentkezik, minden nap minimum ötször megpróbálom felhívni és a mai nap folyamán tuti, hogy vagy hat SMS-t küldtem neki...-Vontam vállat.-De ne beszéljünk erről...-Álltam fel.

-Bocs.-Állt fel Ő is.

-Én...Megyek.-Mondtam, majd arcon pusziltam Justin-t és elmentem...

Épp ahogy kiléptem a parkolóba, persze hogy a földet bámultam és persze, hogy így bele ütköztem valakibe...

Valakibe akinek forró volt az egész teste, s az illata...Erre az illatra vágytam mindig...

Félve felpillantottam és...

-Szia, Kelly...-Köszönt rám halkan.

-Embry...-Suttogtam holtsápadtan...