30.Fejezet: A Szörny

Azt se tudtam hol vagyok, vagy, hogy fiú, vagy lány vagyok-e egyáltalán...Az agyam kiürült és csak egy mondat dörömbölt odabent: Itt van Embry!!!

-Mi...Mit akarsz?!-Nyögtem ki nagy nehezen.

-Gyere, beszélgessünk...-Nyúlt a kezem felé, de én elrántottam.

-Nincs mit mondanom.-Feleltem, majd el akartam menni mellette, de megragadta a karomat...

-Kérlek...Beszéljük meg a dolgokat...-Nézett a szemembe könyörgően.

-Nincs arra szükségem, hogy ismét veszekedjünk, aztán meg lelépj, mondván: Mindenkinek így jó.-Mondtam gúnyosan.-Ugyan kinek lenne úgy jó?!Jah...Rajtad kívül persze.-Rántottam ki a karomat szorításából.-Már kezdtem ezzel megbékélni.Már kezdtem úgy felfogni a dolgokat, hogy oké, kezdek új lappal, adok esélyt az életnek.Erre jössz Te és tönkreteszel mindent!-Már szinte kiabáltam.És már látni sem láttam a könnyeim miatt.-Hát menny el!Ezt én mondom!Tényleg úgy lenne a legjobb!-Fejeztem be, majd elrohantam mellette...

-Kelly!Könyörgöm!!!-Kiáltott utánam, de nem törődtem vele...

Beültem a kocsimba és tőlem nem éppen megszokott sebességgel száguldottam ki a parkolóból.

Haza érve megpróbáltam nyugodtságot erőltetni, de nem ment...Mégis hogy verhetném át őket?!Jasper és Edward egyből éreznék, tudnák mi is történt ma...

Bementem a házba, ahol mindenki a nappaliban ült.

Mikor rám néztek megijedtem.Valami történt.Valami komoly dolog...

-Valami...Baj van?-Nyeltem nagyot.

-Kelly...-Sétált oda elém Alice.-Látomásom volt...

-Mi...Mit láttál, Alice?-Fogtam meg a lépcső korlátját (vész esetére).

-Elkéstünk...-Szólalt meg halkan Edward.

-Mi?!Tessék?!...Nem értem...-Néztem értetlenül.

-Mira...Átváltoztatták...-Mondta Carlaisle.-És...-A fiára, Edwardra nézett aki bólintott és mellettem termett, majd a vállamat átkarolta.

-Ne kímélj...-Mondtam határozottan.

-Justin...Szóval...Ő változtatta át.-Mondta Jasper.

A levegő a tüdőmben akadt, forgott velem a világ...

-Rosszul van...-Termett mellettem Jasper, majd Emett is.

Aztán megszűnt minden, csak a sötétség volt, én és a tudat, hogy az a vámpír akire az életemet is bíztam volna, a barátom...Aki...Embert ölt...

JUSTIN SZEMSZÖGE

Miután elköszöntem Kelly-től beültem a kocsimba és haza mentem...

Felmentem a szobámba...

Alig telt el fél óra és csengettek...Lementem ajtót nyitni.

-Na végre!-Jött be az a...Mra nevű, fekete hajú csaj mikor ajtót nyitottam...

-Öhm...Neked is szia!-Mosolyogtam rá.-Miben segíthetek?

-Te is tudod, ha Kelly elmondta az álmát...-Mosolygott vészjóslóan.

-Mi?!Milyen álom?Nem mondott semmit.-Mondtam.

-Tudom, hogy mi vagy...Hogy Embry és a falka micsoda...Farkasok és vámpírok, Justin...-Lépett előrébb.-Mindent tudok...-Súgta.Majd hátrébb lépett és a késtartóból kivett egy nagy kést...

-Mit csinálsz, Mira?!-Kérdeztem halkan.

-Változtass át...-Mondta.

-Mi?!...Ne-nem...-Vágtam rá.-Nem foglak megölni.

-Csak harapj meg...Nem nehéz...-Vágta meg a tenyerét, én meg megéreztem a vérének az illatát...

-Ne...Nem szabad...-Léptem hátrébb.

-Ugyan, Justin...Te is tudod...Csak egy kicsi harapás...Semmi több.-Lépett oda elém.-Gyerünk...-Nyújtotta a csuklóját.-Senki nem fogja megtudni...Nyugi...-Mosolyodott el.

Látta, hogy habozok, ezért a véres kezét a számra nyomta...A vért megéreztem a számban, az agyam pedig elborult...A méreg szinte ömlött a szervezetébe, mikor átharaptam a csuklóját...Halkan felsikkantott, de semmi több...

Miután végeztem elengedtem, ő pedig a földre rogyott és rángatózni kezdett...

Eltelt három óra, Mira pedig már mozdulatlanul feküdt a földön, én pedig a kanapén ültem előtte...

Aztán a lány, vagyis most már vámpír nagyot lélegezve, kapkodva a levegőt, zihálva felült...Majd fel is állt...

Össze zavarodtam...A szemei nem vérvörösek voltak, mint a többi újszülötté, nem...Mint a smaragd...Úgy ragyogott, s izzott a gyűlölettől...

-A szemed...-Álltam fel lassan.Rám mosolygott, a nemlétező szívem pedig nagyot dobbant...Tudtam...Megbélyegeződtem, Ő az...Akire vártam eddig.A szerelmem...

-Én mindig is tudtam, Justin...Ne ijedj meg...-Lépett oda elém, majd megfogva a kezem leült mellém.-Én egy *Penchi vagyok.

-Penchi?!Azok...Kihaltak...-Hebegtem.

-Nem...Csak nem mutatkozunk...-Simított végig az arcomon.-Holnap találkozunk, Justin...A terveim részese leszel...-Mondta, majd elsuhant...

Penchi:

Lelketlen, démon szerű szörnyek, amik az emberek lelkével, vérével táplálkoznak.Vámpírral keresztezve szinte legyőzhetetlen lények lesznek, a világ legerősebb szörnyetegei.