30.Fejezet: A Szörny

Azt se tudtam hol vagyok, vagy, hogy fiú, vagy lány vagyok-e egyáltalán...Az agyam kiürült és csak egy mondat dörömbölt odabent: Itt van Embry!!!

-Mi...Mit akarsz?!-Nyögtem ki nagy nehezen.

-Gyere, beszélgessünk...-Nyúlt a kezem felé, de én elrántottam.

-Nincs mit mondanom.-Feleltem, majd el akartam menni mellette, de megragadta a karomat...

-Kérlek...Beszéljük meg a dolgokat...-Nézett a szemembe könyörgően.

-Nincs arra szükségem, hogy ismét veszekedjünk, aztán meg lelépj, mondván: Mindenkinek így jó.-Mondtam gúnyosan.-Ugyan kinek lenne úgy jó?!Jah...Rajtad kívül persze.-Rántottam ki a karomat szorításából.-Már kezdtem ezzel megbékélni.Már kezdtem úgy felfogni a dolgokat, hogy oké, kezdek új lappal, adok esélyt az életnek.Erre jössz Te és tönkreteszel mindent!-Már szinte kiabáltam.És már látni sem láttam a könnyeim miatt.-Hát menny el!Ezt én mondom!Tényleg úgy lenne a legjobb!-Fejeztem be, majd elrohantam mellette...

-Kelly!Könyörgöm!!!-Kiáltott utánam, de nem törődtem vele...

Beültem a kocsimba és tőlem nem éppen megszokott sebességgel száguldottam ki a parkolóból.

Haza érve megpróbáltam nyugodtságot erőltetni, de nem ment...Mégis hogy verhetném át őket?!Jasper és Edward egyből éreznék, tudnák mi is történt ma...

Bementem a házba, ahol mindenki a nappaliban ült.

Mikor rám néztek megijedtem.Valami történt.Valami komoly dolog...

-Valami...Baj van?-Nyeltem nagyot.

-Kelly...-Sétált oda elém Alice.-Látomásom volt...

-Mi...Mit láttál, Alice?-Fogtam meg a lépcső korlátját (vész esetére).

-Elkéstünk...-Szólalt meg halkan Edward.

-Mi?!Tessék?!...Nem értem...-Néztem értetlenül.

-Mira...Átváltoztatták...-Mondta Carlaisle.-És...-A fiára, Edwardra nézett aki bólintott és mellettem termett, majd a vállamat átkarolta.

-Ne kímélj...-Mondtam határozottan.

-Justin...Szóval...Ő változtatta át.-Mondta Jasper.

A levegő a tüdőmben akadt, forgott velem a világ...

-Rosszul van...-Termett mellettem Jasper, majd Emett is.

Aztán megszűnt minden, csak a sötétség volt, én és a tudat, hogy az a vámpír akire az életemet is bíztam volna, a barátom...Aki...Embert ölt...

JUSTIN SZEMSZÖGE

Miután elköszöntem Kelly-től beültem a kocsimba és haza mentem...

Felmentem a szobámba...

Alig telt el fél óra és csengettek...Lementem ajtót nyitni.

-Na végre!-Jött be az a...Mra nevű, fekete hajú csaj mikor ajtót nyitottam...

-Öhm...Neked is szia!-Mosolyogtam rá.-Miben segíthetek?

-Te is tudod, ha Kelly elmondta az álmát...-Mosolygott vészjóslóan.

-Mi?!Milyen álom?Nem mondott semmit.-Mondtam.

-Tudom, hogy mi vagy...Hogy Embry és a falka micsoda...Farkasok és vámpírok, Justin...-Lépett előrébb.-Mindent tudok...-Súgta.Majd hátrébb lépett és a késtartóból kivett egy nagy kést...

-Mit csinálsz, Mira?!-Kérdeztem halkan.

-Változtass át...-Mondta.

-Mi?!...Ne-nem...-Vágtam rá.-Nem foglak megölni.

-Csak harapj meg...Nem nehéz...-Vágta meg a tenyerét, én meg megéreztem a vérének az illatát...

-Ne...Nem szabad...-Léptem hátrébb.

-Ugyan, Justin...Te is tudod...Csak egy kicsi harapás...Semmi több.-Lépett oda elém.-Gyerünk...-Nyújtotta a csuklóját.-Senki nem fogja megtudni...Nyugi...-Mosolyodott el.

Látta, hogy habozok, ezért a véres kezét a számra nyomta...A vért megéreztem a számban, az agyam pedig elborult...A méreg szinte ömlött a szervezetébe, mikor átharaptam a csuklóját...Halkan felsikkantott, de semmi több...

Miután végeztem elengedtem, ő pedig a földre rogyott és rángatózni kezdett...

Eltelt három óra, Mira pedig már mozdulatlanul feküdt a földön, én pedig a kanapén ültem előtte...

Aztán a lány, vagyis most már vámpír nagyot lélegezve, kapkodva a levegőt, zihálva felült...Majd fel is állt...

Össze zavarodtam...A szemei nem vérvörösek voltak, mint a többi újszülötté, nem...Mint a smaragd...Úgy ragyogott, s izzott a gyűlölettől...

-A szemed...-Álltam fel lassan.Rám mosolygott, a nemlétező szívem pedig nagyot dobbant...Tudtam...Megbélyegeződtem, Ő az...Akire vártam eddig.A szerelmem...

-Én mindig is tudtam, Justin...Ne ijedj meg...-Lépett oda elém, majd megfogva a kezem leült mellém.-Én egy *Penchi vagyok.

-Penchi?!Azok...Kihaltak...-Hebegtem.

-Nem...Csak nem mutatkozunk...-Simított végig az arcomon.-Holnap találkozunk, Justin...A terveim részese leszel...-Mondta, majd elsuhant...

Penchi:

Lelketlen, démon szerű szörnyek, amik az emberek lelkével, vérével táplálkoznak.Vámpírral keresztezve szinte legyőzhetetlen lények lesznek, a világ legerősebb szörnyetegei.

29.Fejezet: Új Nap

Eltelt két hét és semmi...Oké...Mától kezdve máshogy fogom fel a dolgokat.Az élet napos oldalát fogom nézni...Ha van egyáltalán számomra olyan...A nap süt, szép idő van...Suliba ugyan járok, de nem beszélek senkivel...Kivel teszek ilyenkor jót?!Hát magamnak nem az tuti...Még a tánc próbákra sem jártam el...Pedig megígértem Justin-nak...Igen...Ezt fogom csinálni.Táncolni fogok és elfelejtek mindent sebet, minden rémálmot amiért egyedül Ő a hibás!

Boldogan kipattantam az ágyamból és a szekrényemhez mentem.Hat óra húsz van...Csak ki tudok már valamit választani ebből a hatalmas ruhatárból...

-Kelly!!!-Röppent be Alice.-Láttam mindent!Láttam, hogy új elhatározásra jutottál!Ez csodás!Nagyon örülök!-Ölelgetett meg.-Ja...És azt fogod felvenni...Láttam.-Bökött egy kék blúzra.-Egy fehér csőszárúval és magas sarkúval.-Mosolyott, majd elsuhant és az említett darabokkal tért vissza.

-Köszönöm, Alice!Egy angyal vagy!-Adtam neki egy nagy cuppanósat, majd bemetem a fürdőbe.Felöltöztem, megcsináltam a hajam, a sminkem és mosolyogva léptem ki a fürdőből...

-Jéé...Veled meg mi történt?-Mosolygott rám Esme, mikor leértem a konyhába.

-Új életet kezdek...Emlékek nélkül.Embry Call-t már nem ismerem, sem Mirabella Jankins-t, sem az apámat...-Feleltem határozottan.

-Na ez már igen!-Rikkantotta Emett.-Már sajnos kezdtem megszokni a letargiás énedet, kislány!-Karolta át a vállamat.

-Na oké...De én megyek suliba!-Monstam, majd rohantam is kifelé a kocsimhoz...

A sulinál megállva mosolyogva szálltam ki...Igaz, a mosolyom hamis volt, de ezt csak én tudtam egyedül...

Mosolyogva pillantottam Justin felé aki felém tartott egy papírt lengetve kezében.

-Szia...Alice hívott...Örülök, hogy...Vissza tértél és nézd!-Nyújtotta át a papírt.-Kikérő mára, hogy tudjunk táncolni...-Mosolygott.

-Huh...Ezt...Ezt hogy intézted el?!-Kérdeztem meglepetten.

Köztudott, hogy a suli tanárai, főképp az igazgatónő nem szívesen ad kikérő igazolást...De Justin-nak még ez is megy...Megáll az eszem!

-Hát...Tudod...A vámpír sármommal...-Súgta a fülembe kuncogva.

-Oh igen...Az elmaradhatatlan része lehetett...-Ráztam a fejem mosolyogva.

Majd elindultunk kettesben a próbatermek felé.A szembe jövők, az udvaron és a folyosókon lévő emberek csodálkozva néztek rám...Főleg a lányok.De az Ő tekintetükben volt még irigység is...Rendesen.

Bementünk a próbaterembe és csak táncoltunk...Justin szerint tök jól ment már nekem, de én akkor is kínosan két-ballábasnak éreztem magam emellett a profi mellett...

-Mára elég lesz...-Mosolygott rám.-Már vége a hetedik órának is...És mindenki haza is ment.-Mondta.-Remek voltál!-Dícsért meg.

-Ja...Egy lúzerhez képest...-Húztam el a számat.

-Hát...Első alkalommal nem lesz belőled Michael Jackson.-Vigyorgott.

-Oké-okéé...-Sóhajtottam, majd leültem a padra.

-És...Egyébként semmi?-Ült le mellém.

-Mire célzol?!-Adtam a hülyét.Pedig tudtam...Teljesen tisztában voltam azzal, hogy mire kíváncsi.

-Embry...-Sóhajtott.

-Az ki?!Jah hogy ő...Már túlléptem!-Feleltem tettetett jókedvvel.

-Kelly...Ne nézz hülyének!Ismerlek már annyira, hogy tudjam, mikor hazudsz...Egy vámpírt nem verhetsz át!-Mosolygott rám kedvesen.

-Ahh...Ennyire feltűnő?-Mosolyodtam el szomorkásan.-Semmi...Nem jelentkezik, minden nap minimum ötször megpróbálom felhívni és a mai nap folyamán tuti, hogy vagy hat SMS-t küldtem neki...-Vontam vállat.-De ne beszéljünk erről...-Álltam fel.

-Bocs.-Állt fel Ő is.

-Én...Megyek.-Mondtam, majd arcon pusziltam Justin-t és elmentem...

Épp ahogy kiléptem a parkolóba, persze hogy a földet bámultam és persze, hogy így bele ütköztem valakibe...

Valakibe akinek forró volt az egész teste, s az illata...Erre az illatra vágytam mindig...

Félve felpillantottam és...

-Szia, Kelly...-Köszönt rám halkan.

-Embry...-Suttogtam holtsápadtan...

28.Fejezet: I Wanted You-Akarlak Téged

Miután a két órás sétafikálást megunva haza felé tartottam meglepődve vettem észre, hogy mindenki a ház előtt áll...

-Áh...Épp időben!-Mosolygott rám Esme.-Elmegyünk vadászni...Oké?

-Oké...-Bólintottam.-Mennyetek csak, mi megleszünk.-Pillantottam Inna-ra.

-Néhány óra az egész...-Mondta Alice.

Még váltottunk pár szót, aztán ők bementek az erdőbe, Inna a garázsba, én meg a házba...

A nappaliban voltam és épp a lépcsőn készültem felmenni amikor a szemem megakadt a zongorán, ami a nappaliban állt a hatalmas ablakok előtt...Engedtem a kísértésnek és leültem hozzá...Kezemet végig húztam a billenytyűkön...Aztán játszani kezdtem egy, a hangulatomhoz illő zenét...Inna - I Wanted You:

Lately I've been thinking about what I can do
I've been stressing to fall back in love with you
I'm so sorry that I couldn't follow through
But I can't go on this way. I've gotta stop it babe
You've been wonderful in all that you can be
But it hurts when you say that you understand me
So believe me. I, I am sorry, I, I am sorry, I, I

I wanted you to be there when I fall
I wanted you to see me through it all
I wanted you to be the one I loved
I wanted you, I wanted you
I wanted you to hold me in my sleep
I wanted you to show me what I need
I wanted you to know just how down deep
I wanted you, I wanted you

I've been pushing hard to open up the door
Trying to take us back to where we were before
But I'm done. I just can't do this anymore
'Cuz we can't be mended, so let's stop pretending now
We've been walking around in circles for some time
And I think we should head for the finish line.

So believe me. I, I am sorry, I, I am sorry, I, I

I wanted you to be there when I fall
I wanted you to see me through it all
I wanted you to be the one I loved
I wanted you, I wanted you
I wanted you to hold me in my sleep
I wanted you to show me what I need
I wanted you to know just how down deep
I wanted you, I wanted you

I, I.. I'm so sorry baby
But I, I.. I gotta pack up and leave
But I, I'll always remember how we came close
..to being how I wanted to be
I wanted you baby
I wanted you

I wanted you to be there when I fall
I wanted you to see me through it all
I wanted you to be the one I loved
I wanted you, I wanted you
I wanted you to hold me ïn my sleep
I wanted you to show me what I need
I wanted you to know just how down deep
I wanted you, I wanted you...

Istenem...Még soha nem éreztem így, még nem éreztem át soha ennek a dalnak az értelmét, a lényegét...De mostmár értem.Mert én is Őt akarom, Embry-t...

Hallgatagon bámultam kifelé, mint egy zombi...Élek, de mégsem érzem úgy...Lélegzem, de ez nem ér semmit sem...Nélküle...

Nem tudom mennyi ideg ülhettem ott, de a csengő hangja zökkentett ki...Felálltam és mentem ajtót nyitni.

-Oh...Hello Kelly!-Mosolygott rám Jake.

-Szia Jake...Gyere be...-Álltam félre, mire a srác bejött...

-Mizujs?-Dobta le magát a kanapéra.

-Semmi.-Ültem le mellé.-Veled?Veletek?

-Semmi...Unalom van...-Sóhajtott.-Sajnálom, ami történt...-Pillantott rám.

-Melyiket...-Húztam el a számat.-Mert...Sok dolog történt mostanában...

-Mindegyiket...-Ölelt meg.

-Majd csak...Túl leszek rajta...-Hajtottam le a fejem.-Mint mindenen...-Próbáltam valami sápadt mosoly szerűséget csalni az arcomra, de nem sikerült valami jól...Úgyhogy inkább hagytam...

-Nem jó, ha magadba folytod az érzéseidet...-Mosolygott rám.-Tudom mit érzel...

-Felcsaptál Jasper-nek?Vagy esetleg Edward-nak?-Kérdeztem gúnyosan.

-Nem...De tudom, hogy milyen rossz érzés ha...A szerelme otthagyja az embert...Esetemben...Vérfarkast...-Mosolyodott el keserűen.

-Ugyan...Honnan is tudnád?!Be vagy, vagy voltál már vésődve?!-Csattantam fel szomorúan.-Fogalmad sincs, hogy mit érzek, hogy legszívesebben leugranék a legmagasabb szikláról és megfulladnék a tengerben, vagy megölném saját magam!Embry elment és ezen már nem változtathatok!Az életemnek már nincs is értelme!-Mondtam, miközbe a könnyeim ismét kibuggyantak.

-Ssss...Nyugodj meg, Kelly!-Ölelt meg ismét.-Ne beszélj hülyeségeket...Nem halhatsz meg...-Suttogta a fülembe.

Valamennyire megnyugodtam...Aztán csak szótlanul bámultam magam elé...Ismét...

Aztán farkas üvöltést hallottunk a fák közül...

-Menned kell...-Mondtam Jake-re pillantva.

-Igen...-Bólintott lassan.-Szia és...Vigyázz magadra!-Mondta, majd megölelt és egy puszit nyomott az arcomra.

-Te is...-Mosolyogtam rá halványan.-Szia...

Aztán Jake elment és meg tovább ücsörögtem a kanapén...

Az Inna - I Wanted You videót itt tekintheted meg:http://www.youtube.com/watch?v=t_-nEsv52w0

Itt a dalszöveg magyar nyelvű fordítása:

Mostanában azon járt az eszem,hogy mit tehetnék.
Feszült vagyok,hisz újra belédszerettem.
Sajnálom,hogy nem tudom túltenni magam ezen,
de nem tudom tovább folytatni ezt az utat.Le kell álljak bébi.
Csodálatos vagy mindenben,bármit is teszel.
De fáj,mikor azt mondod megértesz engem.
Higgy nekem,Én,én sajnálom.Én,én sajnálom.

Azt akartam,hogy itt légy mikor zuhanok,
Azt akartam,hogy lásd,mikor végigmegyek mindezen.
Azt akartam,hogy te légy az egyetlen,akit szeretek.
Téged akartalak,téged akartalak.
Meg akartalak ölelni álmaimban,
Azt akartam,hogy lásd,mire van szükségem.
Azt akartam,hogy tudd,milyen mélyre süllyedtem.
Téged akartalak.Téged akartalak.

Keményen felszakítottam az ajtót,
megpróbáltam oda vinni kettőnket,ahol ezelőtt voltunk.
De belefáradtam.Nem vagyok rá képes többé.
Mert javíthatatlanok vagyunk,hát álljunk le a színészkedéssel most!
Néha csak körbe körbe kerültük egymást,
és azt gondoltam,csak egy fejnyire vagyunk a céltól.
Hát higgy nekem.Én,én sajnálom.Én,én sajnálom.

Azt akartam,hogy itt légy mikor zuhanok,
Azt akartam,hogy lásd,mikor végigmegyek mindezen.
Azt akartam,hogy te légy az egyetlen,akit szeretek.
Téged akartalak,téged akartalak.
Meg akartalak fogni álmaimban,
Azt akartam,hogy lásd,mire van szükségem.
Azt akartam,hogy tudd,milyen mélyre süllyedtem.
Téged akartalak.Téged akartalak.

Én,én..Úgy sajnálom bébi,
de én,én..összepakolok,és lelépek.
De én,örökre emlékezni fogok rá,hogyan kerültünk közel egymáshoz.
...hogy mennyire akartam ezt.
Téged akartalak,bébi.
Téged akartalak.

Azt akartam,hogy itt légy mikor zuhanok,
Azt akartam,hogy lásd,mikor végigmegyek mindezen.
Azt akartam,hogy te légy az egyetlen,akit szeretek.
Téged akartalak,téged akartalak.
Meg akartalak fogni álmaimban,
Azt akartam,hogy lásd,mire van szükségem.
Azt akartam,hogy tudd,milyen mélyre süllyedtem.
Téged akartalak.Téged akartalak...

27.Fejezet: Magány

Miután már a konyhában ültem és próbáltam kaját legyűrni a torkomon, az agyam kattogott és csakis Ő járt a fejemben...

Rettenetesen éreztem magam...Tudtam, hogy Őt örökre elveszítettem...

Aztán Alice oda suhant az ajtóhoz...És kitárta.Az ajtóban egy éppen kopogni készülő Seth állt...

-Szia, Alice!-Köszönt a fiú.-Kelly-vel kell beszélnem.Fontos!

-Szia Seth...-Lépkedtem az ajtóhoz.Majd kimentünk a kertbe...-Mondd...

-Ezt...Ezt Embry küldi...-Vett elő a zsebéből egy papírt, ami össze volt hajtva.

-Hát nem volt elég neki?!-Suttogtam.Majd óvatosan elvettem a lapot.-Köszönöm, hogy elhoztad.-Biccentettem.

-Szívesen...Vagy mi...-Mosolygott félénken, majd óvatosan megölelt.-Hogy vagy?

-Hát...Kettőt találhatsz...Szörnyen...Legszívesebben...Meghalnék.-Suttogtam.

-Ilyet ne is mondj!Értetted?!-Dorgált meg.-Na...De nekem mennem kell...Jobbulást és...Szia!-Intett, majd intettem neki én is, Ő meg eltűnt az erdőben.

Lassan és óvatosan leültem a kerti padra, majd kihajtottam a papírt.A kusza kézírásról felismertem az íróját, Embry...Olvasni kezdtem:

"Kelly!

El sem tudod képzelni mennyire rossz most...De hidd el!Így lesz a legjobb.Kérlek, ne csinálj semmi hülyeséget és éld tovább az életedet.Én nem lehetek benne, ez így lett megírva...Fogadd el...Sajnálom, hogy csak egy levélben írom le ezeket, de szóban nem ment volna...Amikor te ezt a levelet olvasod én már úton vagyok Montana felé...

Ismétlem, sajnálom és...Könyörgöm bocsáss meg!

Örökké szeretlek, Embry!"

-Ennyi volt...-Suttogtam magam elé, majd a papírra pottyant egy könnycsepp.

Ordítani tudtam volna kínomban, de mégsem tettem...A rosszabbat akartam magamnak, hogy szenvedjek...Magamba folytottam a bánatomat, a könnyeimet, s lassan felállva a farmerom zsebébe rejtettem a levelet, majd bevánszorogtam a házba.Egy szó nélkül felmentem a szobámba.

Leültem az ágyam szélére és csak bámultam magam elé...

-Miért nem lehetek boldog soha?Miért nem szerethetek gazán?Miért hagy el mindenki?Mivel érdemeltem ki ezt a kínt?!-Suttogtam magam elé.Testem rázkódni kezdett a vissza folytott zokogástól...Aztán erőt véve magamon felálltam és elmentem lezuhanyozni...Aztán egy térd fölöttig érő hálóingben vissza mentem a szobámba és oda léptem az ablakhoz...csak bámultam kifelé a holdra és a csillagokra...

-Te nem vagy magányos?Egyedül vagy fent az égen...-Suttogtam a holdra bámulva.-Igaz...Neked ott vannak a csillagok...

Aztán kopogtak...

-Szabad...-Szóltam ki.Alice jött be...

-Nem vagy éhes, Kelly?-Kérdezte óvatosan.

-Nem, köszönöm...-Ráztam meg a fejem.

-Biztos?Hisz...Alig ettél valamit...-Csukta be az ajtót.

-Igen, biztos.-Bólintottam.-Csak...Aludni akarok...

-Hát oké...Ha valami nincs rendben...Csak szólj.Lent, a nappaliban vagy a szobámban megtalálsz.-Mondta, majd kiment.

Befeküdtem az ágyba és magamra húztam a takarót.De fáztam...Nem volt ki melegítsen...A hiánya még nagyobb lyukat égetett a lelkembe, ha lehetett az akkorinál még nagyobb...

Álmatlanul forgolódtam több órán keresztül, majd az álom rám talált.Még ha szörnyű is volt...Csak Ő lebegett a szemem előtt és egy apró mondat, egy szócska: Elmegyek...

Másnap reggel karkás szemekkel keltem fel...Magamra húztam egy farmert, egy fekete pólót és a tornacipőmet.Egy fekete kapucnis pulcsit vettem a pólóra, majd lementem a többiekhez...Még nyolc óra sem volt...

-Jó reggelt, Kelly!-Köszönt kedvesen Rose.

-Neked is, Rose...-Biccentettem, majd a konyhába mentem, hogy igyak egy pohár vizet...

-Szia, Kelly...-Mosolygott rám kedvesen Esme.-Hogy vagy?

-Szia...Egész jól, már nem fáj...-Böktem a vállamra.

-Tudod, hogy nem úgy értettem.-Mondta.

-Oh...-Nyeltem nagyot.-Hát...Megmaradok...Talán...-Suttogtam, majd lehajtottam a vizet.-Elmegyek sétálni...

-Oké...Egyébként két hétre ki vagy írva a suliból.-Mondta, majd bólintottam és el is mentem...

Még bementem a garázsba Inna-ért, akinél Emett volt...

-Jó reggelt csajszi!-Mosolygott rám a nagydarab vámpír.

-Viszont...-Mormoltam rezzenéstelen arccal.

-Rossz látni, hogy ilyen rossz passzban vagy...-Egyenesedett fel.

-Aha...-Vontam vállat.-Megyek...Sétálok egyet Inna-val...-Mondtam, mire a kutyám felállt.

-Naa csak akkor engedlek el, ha mosolyogsz...-Ragadta meg óvatosan a vállam.Mire én egy pillanatra valami mosoly szerűt varázsoltam az arcomra, majd ugyan olyan semleges lett...

-Majd jövök.-Mondtam, majd Inna-val elmentünk...

Elindultunk az erdő felé...

26.Fejezet: Életem Értelme

Mielőtt bele kezdtem volna a mondandómba, Embry leintett.

-Ne monddj semmit...Döntöttem.-Suttogta.Majd rám pillantott.-Elmegyek La Push-ból...Elmegyek Washington-Államból...-Mondta maga elé bámulva.

-Mi...Mit mondtál?!-Kérdeztem elsápadva.Jól hallottam?!Elmegy?!?!

-Jól hallottad...Elmegyek.-Bólintott.-Így jobb lesz majd...

-Kinek lesz jobb Embry?!Mégis kinek?!Mert hogy nekem nem az tuti...És...Szerntem neked sem...-Tápászkodtam fel, a fájdalomtól viszont felszisszentem...

-Ne erőltesd meg magad!-Fordult felém, hogy vissza nyomjon a párnára.

-Hagyj...-Toltam el a kezét.-Hova mész?!

-Montana-ba...-Sóhajtott.-Végleges a döntésem.-Mondta határozottan.

-Legjobb barátok voltunk...Aztán egy pár...És te úgy gondolod...Hogy ezeket a dolgokat egy szóval, egy elköltözéssel...Meg lehet oldani?-Kérdeztem elcsukló hangon.-A Lenyomatod vagyok, az Istenért!!!-Emeltem fel a hangom.-Nem hagyhatsz el...Nem élném túl...Te vagy az életem értelme és...ha te elmész...Az életemnek már nem is lesz értelme!!!Ne hagyj el megint!Könyörgöm...

-Nem...De felejteni lehet, majd...-Motyogta.-Kelly...Te ember vagy, így a szokásos életedet kell élned...Nem szabad veszélybe kerülnöd.-Nézett a szemembe.Majd közelebb hajolt és egy puszit nyomott a homlokomra.

-Sajnálok mindent...Ég veled!-Suttogta, majd megfordult és kiment...

-Embry!Embry!!!-Kiáltottam utána, majd zokogni kezdtem...

***

EMBRY SZEMSZÖGE

Majd megszakadt a szívem...De erőt vettem magamon.Biztonságban kell lennie...Amit mellettem nem kaphat meg...

Aztán lementem a lépcsőn, ami a nappaliba vezetett.Az egész Cullen család-még Rosalie is-szomorú szemekkel nézett rám...

-Biztos, hogy jól döntöttél?Elmész?!-Kérdezte Edward.

-Neki így a legjobb...-Feleltem.-El...

-Ahj...Nem a szívedre hallgatsz...Ugye tisztában vagy ezzel?-Tette vállamra a kezét.

-Edward...Döntöttem...Az én nézőpontomból Kelly-nek így a legjobb.Nélkülem...Gondok nélkül.-Mondtam határozottan, majd Alice-re pillantottam.-Alice...Vigyázz rá...Helyettem is!-Mosolyodtam elhalványan.

-Hát persze...-Bólintott a vámpír lány.

-Sziasztok...-Léptem az ajtó felé.-Köszönöm...-Tettem hozzá, majd kimentem, beültem a kocsiba és elmentem...

***

EDWARD SZEMSZÖGE

Embry gondolatai kuszák voltak.Nem tudtam kiigazodni rajta.Akart is menni, meg nem is...Épp ahogy Kelly...Bizonytalanok voltak.Az biztos.

Már mindenki elment a dolgára, csak én és Jasper maradtunk a nappaliban, a kanapén ülve...Magam elé bámultam, s gondolkoztam, hogy mit tegyek...

-Edward...-Szólt oda Jasper.-Kelly szörnyen érzi msgát...Alig tudok a közelében maradni...Fél, bizonytalan és szomorú...Embry hatalmasat hibázott ezzel...-Sóhajtott.

-Tudom...-Bólintottam.-De...Nekünk nincs jogunk bele szólni...Bár tudnám hogy segíthetnék rajta...A gondolatai, épp úgy mint Embry-é...Zavarosak és bizonytalanok...Szerintem még fel sem fogta, hogy...Embry...Elhagyta Őt...

-Igen...-Értett egyet Jazz.-Van valami...Ötleted?

-Passz.-Ráztam a fejem, majd felálltam.-Elmegyek...Vadászok egyet és...Gondolkodok.-Mondtam, majd Jazz bólintására elmentem...

De nem vadászni...Beszélnem kell Embry-vel...

***

KELLY SZEMSZÖGE

Istenen...Elment, elhagyott...Mit tegyek?!Nélküle nem akarok élni...Nem tudok élni!

-Kelly...-Hallottam meg Carlaisle kedves hangját az ajtóból.-Hogy vagy?

-Ez egy komoly kérdés volt?!-Töröltem le a könnyeimet.-Rémesen...Sőt...Még annál is rémesebben...

-Sajnálom...-Mosolygott rám kedvesen.

-És még felkelnem sem szabad...-sóhajtottam.

-Ami azt illeti...De, fel szabad kelned, csak óvatosan...Gyere, segítek!-Nyújtotta a kezét.-Ha fájdalmat érzel feltétlenül szólj!-Mondta, majd bólintásomra lassan segített felülni, majd az ágy szélére ültem...Aránylag jól voltam már.Csak a vállam fájt.

-Jól vagyok...Csak egy kicsit még fáj a vállam...-Mondtam.

-Itt egy fájdalom csillapító...-Tett le egy pirulát az éjjeli szekrényre.-Hozok vizet...-Mondta, majd elment és néhány pillanat múlva a vízzel tért vissza.

Bevettem a bogyót, majd óvatosan felálltam.Oké...Biztosan állok a lábamon...Még ha az remeg is egy kicsit...

Kinéztem az ablaon...Éppen kezd nyugovóra térni a nap...

-Carlaisle...Mennyi ideig voltam eszméletlen?-Tettem fel a kérdést.

-Öhm...Nyugodj meg, mert csak a sokk hatása miatt...De...Két napig...-Mondta.

-Két napig?!?!-Visszangoztam.

25.Fejezet: A Találkozás

Ideges voltam.Rettentően ideges...Mit mondjak el nek és mit ne?!A csókot Paul-lal elmondjam?!Nem...Neki ugrana...De...Nem tudom eltitkolni előle...Ahj istenem!Olyan hülye vagyok!

-Hé...Minden oké, Kelly?-Hallottam meg Emily hangját magam mellől.

-Nem...-Ráztam meg a fejemet.-Ideges vagyok...-Fújtam ki a levegőt, majd lehunytam a szemem és mélyeket lélegeztem...

-Nyugi...Nem lesz baj...-Mosolygott rám bátorítóan Em.

-Ja...Remélem...-Motyogtam.

Ekkor egy kocsit hallottunk megállni a ház előtt...Mindenki kirohant...Kivéve engem és Paul-t...Mi lesz most?!

-Paul...-Suttogtam.

-Nyugi...-Mosolygott rám, majd ő is kiment.

Én is lassan követtem Őket...

Mindenki kővé dermedt amikor Embry megpillantott engem...

-Szia...-Köszönt halkan.

-Szia...-Motyogtam lehajtott fejjel.

-Oké srácok, ez nem bábszínház...húzás befelé!-Szólt rájuk Emily majd rám mosolygott én meg hálás pillantást vetettem rá...

Csak Embry és én maradtunk kint...

-Mennyünk sétálni...-Mosolygott rám aztán bólintásomra elindult az erdő felé.Én meg utána...

Szótlanul ballagtunk egymás mellett, zsebre tett kézzel...

Egy kicsi rétre értünk...Mindenkol lila vadvirágok...Zöld, dús fű, gyönyörű, hatalmas fák...

-Sajnálok mindent...Mindent amit tettem, amit mondtam...Amivel megbántottalak.-Állt meg előttem lehajtott fejjel.-Te mindig olyan jó és kedves voltál velem.Őszinte és igazságos...Erre én...

Nem bírtam tovább...Kigördült a könnyem és csak úgy a földre rogytam.Azt hiszi őszinte voltam?Hogy nem tettem semmit amiért dühös lehetne rám?!Én nem érdemlem meg Őt...

-Kelly...-Guggolt le hozzám.

-Sajnálom, én nem akartam, de minden olyan gyorsan történt és tényleg nem akartam meg...Megcsókolni...Őt...-Hadartam kétségbeesetten.-Sajnálom, úgy sajnálom!!!

-Mi van?-Kérdezte döbbenten.-Kit nem akartál...Megcsókolni?!-Állt fel.

-Jaj...Nem...Ne...Nem...Sajnálom...-Hebegtem.

-Justin?!-Kérdezte ingerülten.Megráztam a fejem.-Akkor kit?!Az istenit mondd már!!!-Emelte fel a hangját dühösen ökölbe szorult kezekkel...Remegni kezdett...Nekem végem...-Kelly!Válaszolj már!!!

-Paul...-Suttogtam elhaló hangon...Megmerevedett...Felálltam és lassan rá néztem.-Sajnálom nem is tudod mennyire...-Nem üvöltözött...Annál még rosszabb...Szótlanul bámult maga elé.Majd ismét hatalmas remegés hullámok törtek rá.Aztán félre lökött...Jó nagyot repülhettem oldalra...Ő meg átváltozott...Megfordult és rohanni kezdett vissza felé.

-Embry!!!EMBRY!!!!NEEE!!!!-Üvöltöttem, majd rohanni kezdtem utána...

Amikor oda értem már Paul is farkas volt...A többiek rémülten bámultak rájuk.Majd tekintetük rámtévedt.Én meg teljes szívemből gyűlöltem magam...

-Embry kérlek...-Kiáltottam elcsukló hangon.Meg se rezzent...Nem hallgatott rám...De igaza van...Miért is tenné...

De tudtam, hogy cselekednem kell...Ez nem egy baráti bírkózás lesz...Itt valamelyik meghal...

Gondolkozás nélkül rohantam feléjük és még a többiek ordibálása sem érdekelt...Nem engedem, hogy miattam bajuk essen!

Aztán közéjük ugrottam...Embry-nek háttal.És csak az éles fájdalmat éreztem a lapockámnál, aztán a melegséget...Földhöz csapódtam és minden elsötétült...

***

EMBRY SZEMSZÖGE

Neki estem Paul-nak, a többiek ordibálása és Sam parancsai sem érdekeltek...Csak egy volt a fontos: Kinyírni ezt a rohadékot!

Aztán olyan gyorsan történt minden...Épp lecsapni készültem Paul-ra a mancsommal amikor Kelly ott termett előttem, nekem háttal, így Őt érte a karmolás...A földre zuhant és eszméletét vesztette...Mindenki oda rohant hozzá...

-Mennyetek el átváltozni és felöltözni!-Szólt ránk Sam.-Cullen-éknél találkozunk...TŰNÉS!

Paul-lal elmentünk...Ő haza ment, én meg az erdőbe...Emily segített kivenni egy nadrágot a kocsimból, így volt ruhám is...Aztán mindenki elment...

***

KELLY SZEMSZÖGE

Lassan ébredezni kezdtem...Iszonyatosan fájt a bal vállam...Mi történt?Hol vagyok?

-Nyugodj meg Kelly!-Hallottam meg Emily hangját, majd a kép tisztulni kezdett...Cullen-éknál vagyok...

-Mi történt?-Nyöszörögtem.

-Megsérültél...Paul és Embry közé kerültél és...Megkrmolt...Embry...-Hallottam meg Carlaisle nyugtató, kedves hangját.-A bal lapockádon...Néhány mély karmolás van...Szerencsére nem tört el semmid és agyrázkódásod sem lett.-Hajolt fölém.

-Hol van...Embry és...Paul?-Kérdeztem.

-Kint várnak a nappaliban...Átváltoztak és azonnal jöttek ide hozzád...-Mosolygott rám Emily.-Embry...Nagyon megijedt és...Magát okolja...-Sóhajtott.

-Beszélni akarok vele...-Mondtam, majd megpróbáltam felülni, de a vállam fájt...Felszisszentem...

Carlaisle vissza tolt az ágyra.-Eszedbe se jusson!Nem állhatsz fel.-Mondta.

-Szólok neki...-Mondta Em majd Carlaisle-al kimentek...

Néhány pillanat múlva Embry jött be és becsukta maga mögött az ajtót...Lassú léptekkel az ágyamhoz jött és leült a szélére...

Most vagy soha!

24.Fejezet: Telefon

Először nagyon hallgattunk...De aztán kezdtünk feloldódni...

-Paul...-Torpantam meg.Eszembe jutott egy dolog...

-Mondd...-Pillantott rám.

-Ha...Ha Te Rachel-be vagy bevésődve...Hogy...Hogy csókoltál vissza?!Mármint...Nem...Szóval...Érted...-Hebegtem.

-Igen értem és...De...Nekem is...Rosszul esett amikor...Szóval...Én nem is tudom...-Rázta a fejét.-Össze vagyok zavarodva és...Fogalmam sincs mit miért tettem...Ezen agyalok már egy ideje.-Sóhajtott.

-Hát ez az...Én is...-Ráztam a fejem.

Majd szótlanul mentünk tovább...Mind a ketten gondolatainkba merültünk és alig vettük észre, hogy már a konyhában ücsörgünk a többiekkel...Mindenki ott volt kivéve persze...Őt...

***

EMBRY SZEMSZÖGE

Már lassan két napja, hogy nem voltam otthon, sem Emily-éknél, sem sehol...

Rettentően hiányzott Kelly és belül teljesen össze omlottam...Ciki, nem ciki néha...Vagyis...Sűrűn sírtam miatta...Bármit megtettem volna, hogy megbocsájson...Hányzik...Rettentően és...A tudat, hogy azzal a...Vérszívóval van...Szörnyű!Én ebbe bele fogok őrülni!

Valahol La Push-on kívül lehetek...De nem farkas alakban.A srácok meghallanák a gondolataimat és azt nem akarom...Kocsival vagyok és már Seattle-t is elhagyhattam...

Az erdőben, egy kicsi út szélén parkoltam és csak a motorháztetőn csücsülve bámultam magam elé, mikor megszólalt a telefonom.Végre az a név fogadott a kijelzőn, amiért imádkoztam mindig is: Kelly.

***

KELLY SZEMSZÖGE

Már rég megebédeltünk, s már a nappaliban ültünk.De a gondolataim csak Embry körül forogtak.Hol lehet most?Mit érez?Megbánta a mondottakat?Hiányzom neki?Miért...

-Hahó!Kelly!-Rázott fel Jared a gondolkodásból.

-Öhm mi van?!?!-Ráztam a fejemet értetlenül.

-Elkérhetném a telódat, hogy felhívjam Embry-t?!Mert...Ha mi hívjuk nem veszi fel, de neked tuti felvenné...-Célozgatott én meg elemezgetni kezdtem a hallottakat...Beszéljek én is vele?!

-Hát...Nem is tudom...-Sóhajtottam.-Szerintetek jó ötlet...Zaklatni?!-Vontam fel a szemöldökömet.

-Jaj már!!!Ez nem zaklatás, Te lüke!-Nevetett Leah.-A barátai vagyunk és aggódunk érte.Ez természetes.-Mosolygott rám kedvesen.-És...Neked nem kell vele beszélned...Csak ha szeretnéd.És...Habár néha nagyon tudom utálni azt a barmot...Megérdemelné, hogy meghallgasd...

-Tudom...-Hajtottam le a fejem.-Tudjátok mit?!...Beszélek én vele...-Nyeltem nagyot.-Vagyis...-Gondolkoztam el, majd inkább Jared-nek adtam a telefont.-Mégis inkább Te...Én...Én...Nem tudnék...Megszólalni.-Suttogtam, majd felálltam.-Kint leszek...-Motyogtam.-Ja és...Jared...-Fordultam a srác felé.-Mondd meg neki, hogy...Hiányzik és...Szeretem...-Nyögtem ki nagy nehezen, majd szélsebesen kisiettem az udvarra, letörülve a kibuggyanó könnyeimet...

***

EMBRY SZEMSZÖGE

-Kelly?!-Vettem fel a telefont halkan.

-Nem, Jared...Bocs...-Hallottam meg a haverom hangját.

-Jared ne...-Kezdtem bele, de mint mindig...Közbe vágott.

-Ne mondd, hogy hagyjalak!Mert ez fontos!Kelly üzeni, hogy szeret és hiányzol neki!!!-Hadarta el.

-Mi meg azt, hogy told haza a segged!!!-Hallottam meg Leah hangját a háttérből.Elmosolyodtam...Hiányzom Kelly-nek...De jó...Istenem...

-Hol vagy haver?-Szólalt meg ismét Jar.

-Nemrég hagytam el Seattle-t...De az erdőben vagyok.-Feleltem.-Hé...Öhm...Kelly ott van?-Kérdeztem félénken.

-Igen, itt.De azt mondta, hogy csak akkor beszélhettek ha itt vagy...Személyesen.-Tette hozzá Jared.

-Oké...Öhm...Indulok.-Sóhajtottam.

-Oké...Várunk!-Felelte Jared.Éreztem, hogy mosolyog...Sőt...Vigyorog!

-És Kelly-nek csak annyit, hogy...Áh mindegy...-Nyomtam ki a telefont, majd bepattantam a kocsimba és csak hajtottam...