-Oké...-Mosolyogtam rá.-Örülök, hogy tetszik.
-Még hogy tetszik?!Nem is tudom elmondani mennyire...-Mosolygott.-És...Mi volt otthon?Nem voltál valami jókedvű miután kijöttél...-Pillantott rám.
-Áh...Nem lényeges.-Ráztam meg a fejemet.
-Jaj Te...-Emelte fel a fejemet finoman.-Engem érdekel mi van veled...-Mosolygott, majd egy puszit nyomott a számra.
-Hát oké...-Indultam tovább.-Apu kitalálta, hogy legyen egy "családi" vacsi ma este...Melanie-val együtt.-Mutogattam idézőjeleket a "családi" szónál.Majd nagyot sóhajtottam.-Semmi kedvem...
-Miért nem adsz neki egy esélyt?...Lehet hogy kedves.-Kérdezte Embry.
-Áh...Én már senkit sem tudok elfogadni apu mellett...Anyu után...-Ráztam meg a fejemet.-Hiába is igyekszem...Nem megy...És ezt apunak is megmondtam tegnap este.-Haraptam az ajkamba.
-Mit mondtál neki?-Vonta fel a szemöldökét.
-Hogy...Melanie-ról az a véleményem, hogy...Besározza anyu emlékét...-Nyeltem nagyot.
***
-Nem akarok bemenni...-Sóhajtottam, kibámulva a házunkra a kocsi ablakán.-Nem akarok Velük lenni...
-Már pedig muszály lesz!-Mondta.-Adj neki egy estét...Megismered és ha még akkor sem...Akkor oké...-Mosolygott.-Én melletted állok!Ha netán el akarsz költözni...Nálam...Vagyis nálunk elférsz.-Fogta meg a kezemet.
-Köszi.-Mosolyogtam rá, majd egy csókot adtam neki.-Szia...
-Szia...-Engedte el a kezemet, én meg kiszálltam.Embry elhajtott, én meg integettem neki.
Majd bementem a házba...Ami hiba volt.
Egy oly ismerős, mégis irritáló hangot hallottam meg az ebédlő felé.Aztán egy másikat és végül apu hangját...
-Apu megjöt...-Amikor beléptem az ebédlőbe egyből elhallgattam.
Ott ült az asztalunknál az a személy akire soha sem gondoltam volna, hogy ide jön...Akit a legjobban gyűlölök: Mirabella Jankins.
-Áh szia kicsim!-Mosolygott rám apu.-Nem tudom, hogy ismered-e Mel lányát...Ő itt Mirabella...Mira...-Nézett a fekete hajú, zöld szemű rib....Áh...le kéne szoknom a káromkodásról...csajra apu.
-Igen...Ismerem.-Húztam el a számat.-A szobámban leszek...Egyedül szeretnék lenni.-Mondtam, majd csak úgy simán...Felrohantam a lépcsőn.
Becsaptam és kulcsra zártam magam mögött az ajtót.Levettem és a székem támlájára raktam a kabátomat, ledobtoam a táskámat és hasra vágódtam az ágyon.Inna pedig mellém feküdt és az orrával bökdösött.
-Ne Inna...Most nincs kedvem ehhez.-Feküdtem oldalra, majd felhúztam a lábaimat és simogatni kezdtem Inna-t.-Mirabella...Melanie lánya...-Suttogtam.-És ide fog költözni...Együtt kell vele...Velük élnem...Élnünk...-Egy hatalmas sóhaj hagyta el a számat.És kigördült az első könnycseppem.Hát ez nagyszerű!A jobb, új élet reményében költöztem vissza ide és csak sírok...Amióta megjöttünk...Na jó...Meg szerelmes vagyok, de az mindegy...Most az.
Ekkor meghallottam a csengő hangját...
Bárki is volt az, engem keresett, mivel néhány perc múlva kopogtak az ajtómon.
Oda mentem és kizártam.Majd kitártam, hogy megtudjam ki is a látogatóm.
-Jaj, Kelly!-Ölelt meg a ks manó barátnőm.
-Szia Alice...-Bróbáltam mosolyt erőltetni az arcomra, majd elálltam az útból, hogy Alice be tudjon jönni a szobámba.
-Szép a szobád...Pont ahogy láttam.-Nézett körbe.Majd oda ment nna-hoz és megsimogatta.-És a kutyád is aranyos...Na mesélj.-Ült le az ágyam szélére.
Mellé csüccsentem és mesélni kezdtem.
-...És akkor haza jöttem és...Mira meg itt nevetgélt az apámmal és Melanie-val...-Húztam el a számat.-Azóta itt vagyok...Hogy fogok én ezekkel együtt lakni?!-Álltam fel.Járkálni kezdtem a szobámban.-Igaz...Embry felajánlotta, hogy oda költözhetek hozzájuk, de akkor meg...Nem akarom, hogy úgy érezze a nyakába szakadok.Nem akarok a terhére lenni!Sem senkijére...De nem tudok itt maradni...Megőrülök még csak a tudattól is, hogy Mira-val meg az anyjával egy házban élek!Még a végén...Képes és álmomban megöl...-Alice szája keserű mosolyra húzódott.Vissza ültem mellé és a kezeimbe temettem az arcomat.-Mit csináljak, Alice?!-Pillantottam barátnőmre.
-Nem tudom, Kelly...De ha gondolod hozzánk is bármikor jöhetsz!Sőt...El is várom, hogy gyere majd valamikor...Mondjuk holnap.Bemutatlak a..."nevelő szüleinknek" és...Legalább tudni fogod hol lakunk.Hm?Mit szólsz hozzá?-Karolta át a vállamat.
-Oké.-Vontam vállat.-Ha nem jelent gondot...szívesen.
-Jaj de bolond vagy!-Csapott vállba játékosan.-Dehogy jelentesz gondot!Láttam, hogy eljössz...És jól megleszel.-Mondta.
-Láttad?!-Szaladt égbe a szemöldököm.-Ezt nem értem...
-Ja...Tényleg...Tudod...Edward-nak van a gondolat olvasó képessége.Jasper-nek pedig...Na szóval...Ő manipulálni tudja az érzelmeket.Én meg...A jövőt látom.De nem szó-szoros értelemben...Az én képességem nagyok...Kétlékeny...Bármikor változhat a jövő.-Mosolygott.-Na...Én megyek is.-Állt fel.
-Kikísérlek.-Álltam fel, majd Alice-szel együtt kimentünk a szobából, le a földszintre.
-Nicsak...Elő bújtál a csigaházadból?-Jött ki a konyhából Mira mosolyogva.-És...Látom vendéget is hoztál haza...-Húzta el a száját Alice-re nézve.
-Több joga van itt lenni, mint neked vagy az anyádnak...-Mondtam színtelen hangon.
-Hát...Amint látod...Az anyám teljesen az ujja köré csavarta a te ostoba apádat.-Kezdett el csavargatni, egy hajtincset.
-Ki az ostoba?!-Tettem felé egy lépést, de Alice szerencsére megragadta a karomat.
-Jó éjszakát...Tesó...-Trillázta a boszorka, majd bement a földszinti vendégszobába.
-Sajnállak...-Suttogta Alice.-Ha baj van csak hívj.-Nyomott a kezembe egy cetlit...Vagyis névjegyet amin fényes arany betűkkel ez állt: Cullen-Rezidencia.
-Kösz.-Bólintottam.
-Akkor...Szia...-Lépett ki, majd elindult a házunk előtt parkoló sárga Porsche-hoz.
-Szia, Alice!Köszi mindenért!-Integettem, majd becsuktam az ajtót és felmentem a szobámba, hogy a hatalmas büntetésemen, amit nem is érdemeltem meg, agyaljak...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése